Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozója

 

 

 

 

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) szervezésében Gödöllőn tartották 2010. június 27-28-án a VIII. Világtalálkozót. A rangos eseményen a GALAX Kft. a BOSCH-val közösen vett részt mind kiállítóként, mind előadóként. Előadásunk a településüzemeltetési szekcióban kapott helyet, melyet Péteri Attila (BOSCH - Front Office Manager) prezentált „Hozzászólói rendszerek az önkormányzatok testületi munkáiban” címmel.

A kétnapos rendezvény fővédnöke Dr. Sólyom László köztársasági elnök úr volt, aki standunkat is meglátogatta.

A színvonalas, sok témát felölelő előadások szüneteiben a polgármesterek érdeklődéssel látogatták a GALAX-BOSCH standját, ahol elsősorban a kiállított hozzászólói rendszerek önkormányzati munkába történő integrációs lehetőségeiről érdeklődtek. A standon bemutattuk a hozzászólói egységek típusait, a velük való kommunikációs lehetőségeket, illetve szimuláltunk szavazást plazma kijelzővel történő megjelenítéssel is.

Kiemelt érdeklődést váltott ki a hozzászólói rendszer kameraképpel történő integrációja. Az aktuálisan hozzászóló előképét az automatikus dome kamera továbbította egy plazma kijelzőre, illetve egy videokódoló segítségével a képi- és hanganyagot tartalmazó stream megjelent egy internetes címen.

 

A rendezvényen történő részvételünket a polgármesterek és a MÖSZ is pozitívnak értékelték; értékes kapcsolatok születettek, melynek következményeként - reményeink szerint - az elkövetkezendő években számos önkormányzat fog a bemutatott magas minőségű és értékálló rendszereinkbe beruházni.

 

 

 

 

Szakcikkek, videók az eseményről:

MÖSZ

http://moszlap.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=172&Itemid=39

MTI

http://mti.hu/cikk/486433/

ÖnkorNet

http://www.onkornet.hu/cikk.html?cikk_id=20188

DUNA TV

http://www.dunatv.hu/itthon/polg_mest.html

MTV

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/06/28/11/Uj_finanszirozasi_rendszert_szorgalmaztak_a_polgarmesterek_vilagtalalkozojan.aspx

 

Letölthető katalógus:

http://galax.hu/bosch/Galax-Bosch_onkorm_kat.pdf